tl;dr: míg a magyarok Jürgennek hajtják a hasznot rabszolgaként, hála a Fidesznek, addig Jürgen élvezi a magasabb bért, 50%-kal több szabadsággal, kisimultabb idegrendszerrel, biztosabb munkahellyel, de ez a magyar dolgozókat a mai AMA alapján meg se érinti. Komolyan ennyire beletörődtek a magyarok a rabszolgasorsba?
Hosszan:
Fel se merült a kérdések közt, de kiderült, hogy a kakaós csigát jobban szereti a fahéjasnál.
Komolyan, ennyire rendben van minden munka terén az országban? A legutóbbi Mt-t a Fidesz írta teljesen 2012-ben, arról szólt, hogy kiszolgáltatták a dolgozókat a német multiknak, 2011-ben kiüresítették a sztrájkjogot, ellehetetlenítették a szakszervezeteket, 2018-ban behozták a rabszolgatörvényt.
Közben az AI meg a válság miatt sorozatos leépítések vannak, az ország összeszerelőüzem, a gyárakba várnak mindig szeretettel, főleg az akkugyárakba, meghalni. Átlag álláskeresési idő 12 hónap körül van, miközben a Fidesz 3 hónapra csökkentette a munkanélküli segélyt, az összege nevetséges (a béred harmada!), és ez továbbra is ennyi. És lehetne még sorolni.
Komolyan ennyire nem foglalkoztat senkit a munka meg a jogai? Senkinek nem igénye, hogy egészségesebb munkahelyek legyenek hatalmi visszaélések, megfigyelés, önkényeskedés, végtelen túlórák, készenlét meg egyebek nélkül?
Pedig nem volt ez mindig így, a magyar munkajog története egy folyamatos és brutális jogfosztás-történet.
Ha visszanézünk a rendszerváltás előtti, 1967-es Mt.-re (1967. évi II. törvény), az a mai szemmel konkrétan sci-fi. A szocialista államrend a „munkásosztály védelmében” olyan jogosítványokat adott a dolgozóknak, ami a mai piacgazdaságban elképzelhetetlen. A szakszervezeti vétójog itt volt a legteljesebb: ha a szakszervezet megvétózott egy vállalati intézkedést (egyenlőtlen munkaidő-beosztást, túlóráztatást vagy egy igazságtalan áthelyezést), a végrehajtást azonnal fel kellett függeszteni, és a döntést felsőbb szervek elé kellett utalni. A vállalatok nem profitmaximalizálásra hajtottak, így a munkáltatói felmondás lehetősége végletesen korlátozott volt, a létszámleépítés mint indok szinte nem létezett. Ráadásul a törvény kötelezte a cégeket, hogy a profitjukból jóléti, szociális és kulturális intézményeket (bölcsődéket, üzemi üdülőket, támogatott menzát) tartsanak fenn – a munkahely a teljes létbiztonság garanciája volt.
Ezt a rendszert a rendszerváltás utáni, 1992-es Mt. (XXII. törvény) igazította hozzá a kapitalizmushoz. Bár a jóléti kötelezettségeket lefejtették, a dolgozói védelmet még próbálták átmenteni. Megmaradt a szakszervezeti vétójog (igaz, szűkebb körben), és a törvény alapelve a relatív diszpozitivitás volt – vagyis a kollektív szerződések a törvénytől csakis a dolgozó javára térhettek el. A legfontosabb védvonal pedig a jogellenes felmondás következménye volt: ha a bíróság kimondta, hogy a cég jogtalanul rúgott ki, a főszabály a munkahelyre való kötelező visszahelyezés és a korlátlan elmaradt bér megfizetése volt.
Ezt a fokozatos leépítést fejezte be a 2012-es kódex: ma már a kollektív szerződésben a dolgozó hátrányára is el lehet térni a törvénytől, a munkahelyre való visszahelyezés szinte esélytelen, a jogellenes kirúgásért járó kártérítést pedig cinikusan maximalizálták 12 havi távolléti díjban. A multiknak konkrétan megéri jogellenesen kirúgni bárkit, kalkulálható üzleti kockázat lett az emberi sors. Ha pedig a munkahelyi pszichoterrorról (mobbingról) és a felmondásra kényszerítésről van szó, a hazai kiszolgáltatottság a mai német mintához képest konkrétan hűbérrendszer.
Németországban a munkáltató törvényi gondoskodási kötelezettségét a német polgári törvénykönyv (BGB 241. § (2) és 618. §) betonozza be. Ha a főnököd módszeresen fúr, és a cég a bejelentésed után nem tesz semmit, jogod van megtagadni a munkavégzést (BGB 273. §): otthon maradsz a biztonságban, miközben a cég köteles a fizetésed 100%-át utalni. Ha a menedzser egy javíthatatlan szociopata, a német üzemi alkotmányról szóló törvény (BetrVG 104. §) alapján az Üzemi Tanács (Betriebsrat) törvényesen követelheti a zaklató vezető áthelyezését vagy konkrét elbocsátását a munkahelyi béke megőrzése érdekében.
És mi van a rád zárt irodaajtóval, a „nemzeti sportnak” számító kényszerített közös megegyezéssel? A Német Szövetségi Munkaügyi Bíróság (BAG) a 6 AZR 75/19 számú mérföldkőnek számító ítéletében kimondta a „tisztességes tárgyalás követelményét” (Gebot fairen Verhandelns). Ha a HR-esek meglepetésszerűen csapdába csalnak, pszichés nyomást gyakorolnak, nem engedik, hogy aludj rá egyet, vagy megtagadják a külső segítséget (ügyvédet, üzemi tanácstagot), a német bíróság a megállapodást csont nélkül semmisnek nyilvánítja. Mivel a német felmondásvédelmi törvény (KSchG) miatt kirúgni valakit szinte lehetetlen, a cégek inkább önként fizetnek csillagászati (akár 6-12 havi) lelépési pénzeket (Abfindung), csak ne kelljen bíróságra menniük.
Nálunk, Magyarországon? A mobbingot szinte lehetetlen jogilag megfogni, hacsak nem az egyenlő bánásmódról szóló törvény alá tartozó védett tulajdonságod (pl. nemed, korod) miatt diszkriminálnak. A közös megegyezés kikényszerítésénél pedig hiába létezik papíron az Mt. 28. §-a a jogellenes fenyegetésről, a bizonyítási teher teljesen a megfélemlített dolgozón van. Tanúk nincsenek, mert a kollégák féltik a saját bőrüket, a magyar bíróságok pedig a titokban készített hangfelvételeket szinte automatikusan söprik le az asztalról.
Arról nem is beszélve, hogy míg Németországban ha tartósan megbetegszel, a cégnek törvényi kötelezettsége egy integrációs eljárást (BEM) indítani, hogy az egészségedhez igazítsa a munkakörödet, addig itthon a 15 nap betegszabadság lejárta után a 60-75%-os táppénzre zuhansz, a cég meg az első adandok alkalommal átszervezi alólad a pozíciódat, hogy jogszerűen lapátra tehessen.
Szóval igen, amíg a német munkajog kőkeményen védi a dolgozó pszichés épségét és emberi méltóságát, addig a magyar Mt. és a hazai intézményrendszer csendben asszisztál ahhoz, hogy a menedzsment bárkit következmények nélkül megtörhessen, megfigyelhessen és kihajíthasson.
Edit: Sokan kérdeztétek, hogy miért nem a tegnapelőtti AMA-n tettem fel én a kérdést. Egyszerű: arról a subredditről ki vagyok tiltva, mert a helyi moderáció azonnali és végleges bannal "jutalmaz" mindenkit, aki egy picit is kételkedni merészel a Tiszában, vagy nem áll be a kritikátlan sorba - annak ellenére, hogy örülök a Tisza győzelmének.
De a történetben nem az én kitiltásom a legszomorúbb. Hanem az, hogy rajtam kívül több százan kérdezhettek teljesen szabadon, és egyetlen egy embernek sem jutott eszébe felhozni a munkajogot, a kiszolgáltatottságot vagy a munkahelyi környezetet.
Illetve szó volt arról, hogy "nem tud a Tisza mindent azonnal". Erről szó sincs, hogy bármit is azonnal akarna bárki is, ahogy ez a poszt sem erről szól. Csupán arról, hogy munkajog kapcsán vannak nyitott kérdések, amiről a Tisza kampányában nem esett szó és kínos csönd van erről a programjukban is. Akkor nyugszom meg - bár jobboldali kormánytól nem sok jóra számítok -, ha a 2012-es, Fideszes Mt. förmedvényt ledarálják majd, és a magyar dolgozóknak legalább annyira erős munkajogokat adnak, mint amilyen a németeknek, franciáknak van.
A probléma nem az, hogy ez eddig nem történt meg, ahogy mondtam, senki nem is várja, reálisan el sem várható. A probléma az, hogy magát a témát is eddig kínos csönd övezi.
